
Munkatársaink













Munkatársak bemutatkozó szövegei
Sziráki Judit – Igazgató, tanító, gyógypedagógus
Vágyam az olyan iskola, ahova szívesen járnak a gyerekek, ahol a tananyag elsajátítása mellett fontos szerep jut az érzelmi intelligencia fejlesztésének, a művészeti nevelésnek, a személyiség komplex fejlesztésének. Ahol mindez organikusan történik, a maga idejében, szem előtt tartva és értékké formálva a gyermekek egyéni sajátosságait. Ami családias ugyanakkor kereteket adó. Ahol partnerként dolgozik együtt tanár-diák-szülő, tiszteletben tartva egymást. Ahol jó lenni, amiért jó tenni, ahová jó tartozni. Ami befogad.
Hiszem, hogy ez nagyon múlik a benne lévőkön: vezetőn, vezetőségen, tanári közösségen, diákokon, szülőkön. Az iskolában uralkodó légkörön. Rajtunk.
Teljes pedagógiai munkásságom során a fent leírtakat törekedem megvalósítani és működtetni. Tettem ezt általános iskolában, középiskolában, osztálytanítóként vagy vezetőként egyaránt. Törekedtem arra, hogy ne osztályt, hanem gyereket tanítsak, a tantestületet pedig közösséggé segítsem. Egy kedves barátom mindig erre tanított: Legyél a kovásza. Azt gondolom, valóban ez a vezető egyik legfontosabb feladata.
Sok örömöm volt, van a munkám során. Hiszem, hogy ez az egyik legcsodálatosabb hivatás.
Tudásomat és pedagógiai eszköztáramat folyamatosan bővítem. A közoktatási vezető szakvizsga megszerzése mellett organikus pedagógia kurzust hallgattam. Fontos számomra a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazása, és az, hogy a pedagógia, amit gyakorlok élő és gyermekléptékű legyen.
Vezetőként pedig célom, hogy e tantestület jelen lévő, elérhető, követhető, csapatjátékos, gyermek és emberközpontú vezetőjeként irányítsam az Apátkúti Iskolát, meglátva és kibontva kollégáimból mindazt a lehetőséget ami a közösség javára lehet.
A pedagógia mellett fontos szerepet tölt be életemben a művészet. Vizuális nevelés az iskolán kívül hobbiként is jelen van az életemben. Szabadidőmben festek és van egy tűzzománc műhelyem. Bízom benne, hogy művészeti beállítottságommal is gazdagítani tudom az Apátkúti Iskola közösségét.
Gajdos Viktória – Igazgatóhelyettes, magyar nyelv és irodalom szakos tanár
Tahitótfalun nőttem fel, az egész gyermek- és ifjú koromat a Dunakanyarban töltöttem, meghatározó szerepet tölt be az életemben ez a hely, minden ideköt.
2015-ben diplomáztam az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyartanári és nyelv- és beszédfejlesztő szakon.
Diplomám megszerzése óta folyamatosan tanítok, most először végre hazai terepen.
Fontos számomra a természet közelsége, az otthonosság érzése, a családias légkör, a könyvek illata. Az Apátkúti Iskolába belépve mindezt megtaláltam: ehhez az érzéshez szeretném hozzásegíteni leendő diákjaimat is.
Úgy gondolom, a rohanó világunkból muszáj néha kiszakadni, hogy aztán más szemlélettel tudjunk tekinteni a dolgokra. A könyvek és az irodalom világa a legvarázslatosabb lehetőségeket kínálja nekünk ehhez.
Jékely Endréné – Magyar, történelem, társadalomismeret tanár
“Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom – ez a boldogság.” /Feldmár András/
Mesterpedagógus, köznevelési szakértő és szaktanácsadó.
Szakvizsgák: pedagógiai értékelés szakvizsga, tanügyigazgatás szakvizsga.
Azért vagyok itt, mert az osztálylétszámok, az intézmény szelleme, rugalmassága, a szülői támogatás ehhez kellő szabadságot biztosít a tanórán és az igen gazdag tanórán kívüli programokon.
„Sajnos a „19. századi kompetenciák” – az olvasni, számolni tudás – fejlesztésére sincs elég idő, az alapvető készségek hiánya pedig a megértés nélküli tanulás egyik fő oka. Az értelmes tanuláshoz szükséges biztos alapok lerakásával kellene tehát kezdeni. Hasonlóképpen a gondolkodás korai fejlesztése terén is komoly tennivalóink vannak. Háttérbe szorult a matematika gondolkodásfejlesztő hatása, ami pedig az új matematika térnyerésével az 1970-es években egészen hatékony volt. A problémamegoldásra, kritikai gondolkodásra, kreativitásra, innovatív készségekre, a közös munkát támogató szociális készségekre, a tanulás és önfejlesztés készségeire valóban igen nagy szükség van.
Ezeket azonban ugyanolyan szisztematikusan kell felépíteni, mint bármely más, közelebbről ismert készséget, aminek kialakult fejlesztési technikája van, mint mondjuk a zongorajátéknak. Le kell bontani komponensekre, fejlődési szintekre, akkor továbblépni, ha az előző szinten már biztosak az alapok, hosszú időre széthúzni a fejlesztési folyamatot, és sokat gyakorolni.
A magyarországi helyzetnek nem tett jót a kompetencia kifejezés túlhangsúlyozása, szembeállítása a tartalmi, tárgyi tudással. A megoldást a tananyag tanulásának és a gondolkodás fejlesztésének integrálása irányába kell keresni. A gondolkodva tanulás, gondolkodtatva tanítás azonban elmélyült elemzést igényel. Ezt nem lehet szlogenekkel elintézni.”
Szádóczki Tibor – Földrajz tanár
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen teológián, majd ELTE földrajz szakán végeztem. Tanítottam több állami, majd hosszabb ideig magán intézményekben is. Pedagógiai szemléletemre jellemző az gyermekközpontúság, empátia és a személyre koncentrált nevelés. Fontos számomra továbbá az élményalapú tudás megszerzése és közvetítése, a természet szépségeinek, értékeinek megismertetése, arra való rácsodálkozás kialakítása. Munkám során figyelek, hogy kialakítsam a természettudomány és a szellemtudományok komplex együttes szemléletét vagyis egyfajta integrációt vagy komplementer viszonyulást. Célomnak tekintem, hogy gyermekek ismerjék, szeressék meg a természetet, legyenek őrzői és védelmezői. Ne elsősorban haszonnak tekintsék az őket körülvevő környezetet, hanem magukat is részeinek tekintsék és felelőssen óvják azt.
Kis Orsolya – Fejlesztőpedagógus, tanító
Igyekszem a gyerekekből a legjobbat kihozni, tapasztalatom szerint nyugodt, kiegyensúlyozott környezetben, tiszta érthető szabályokat hozva érhető el a legjobb eredmény. Fontosnak tartom, hogy a gyerekekben kialakuljon a természet iránti szeretet és tisztelet. Gazdálkodóként fontosnak gondolom, hogy a gyerekek megismerkedjenek a fenntartható, háztáji gazdálkodással.
A középiskolában keramikus szakérettségit szereztem, így fontos nekem, hogy a gyerekek is megismerkedjenek különböző művészeti technikákkal és alkotásaikkal is ki tudják fejezni magukat. 2009-ben diplomáztam a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, angol műveltségi területen és közben fejlesztőpedagógia képzést is elvégeztem. 10 éven keresztül egy két tanítási nyelvű általános iskolában tanítottam angol nyelven. Nyaranta rajz, angol, sporttáborok szervezője és segítője voltam.
Földi Péter – Iskolaalapító, kuratóriumi elnök
Két gyermekem útjának egyengetése sodort az oktatás területére. Hiszek a gyermekközpontú, a természetközeli és nagy mozgásszabadságot biztosító oktatásban, a családi jellegű iskola jelentőségében, a szülő-gyermek-pedagógus háromszög jelentőségében. Úgy gondolom, hogy gyermekeink, egy élhető, fenntartható és lojális társadalom megalkotói lesznek majd, ehhez útravalónak meg kell adnunk nekik minden tőlünk telhető segítséget. Az iskolafenntartói feladatok mellett a projektnapokat szervezem a gyerekeknek: többek között lovaglást, madarászatot, íjászkodást, falmászást, erdőjárást, állattartási ismeretek átadását tanítom nekik.
Molnár-Horváth Klára – Angol, magyar nyelv és irodalom tanár
Debrecenben nőttem fel, ahol a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán végeztem 2014-ben, magyar – angol műveltségi területen.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Szentendrén kaptam állást, ahol öt évig napközis tanítóként és angol tanárként dolgoztam, majd két évig osztályfőnökként is kipróbálhattam magam. Nem szeretnék megfeledkezni a gyökereimről és arról sem, hogy milyen szeretetteljes környezetbe csöppentem, mikor itt kezdtem el dolgozni az erdei iskolában, a nyugalom szigetén.
Pikács Gábor – Villamosmérnök, informatikus
Az iskolában fizika és informatika ismeretek átadása és még inkább az ismeretek iránti vágy felkeltése a célom. Igyekszem ezt, a lehetőségek keretein belül, a gyakorlati használat illetve gyakorlati tapasztalatszerzés útján elérni. Az informatika fejlődése nehezen követhető és a most felnövő generáció már a “mindenhol van internet”-be született bele, számukra a lexikon inkább muzeális tárgy, a wikipedian talált információt pedig “csont nélkül” elfogadják hitelesnek. Szeretném elérni, hogy az egészséges szkepticizmus valahol ott mocorogjon az agyukban és működjön egy önvédelmi mechanizmus, ami majd megakadályozza, hogy az ismeretlen forrásból származó, meggyőző e-mailekben talált linkekre “csak úgy” rákattintsanak. A fizika tárgy általában egy mumus, amit szeretnék kicsit közelebb hozni és ha nem is megszerettetni, de talán arra a szintre hozni, hogy akár ebben is lehetnek izgalmas és használható tudásmorzsák.
Zarubay Bence – Képzőművész, testnevelő tanár, vizuális nevelő
Gyermekkorom óta foglalkozom képzőművészettel, amiben nagy szerepe volt családunk szentendrei kötődésének. Nagynéném és nagybátyám az Új Művésztelepen élnek és a nagyszülői házon kívül főleg az ő műtermükben lógtam, itt ragadt rám a képzőművészet szeretete. Édesapám tipográfus, nyomdász. Tőle ered a könyvek és az olvasás imádata, ezért lett egyik első szakmám nyomdász, grafikus. Régóta tanítok rajzot, alkalmazott grafikát és lovaglást, szervezek táborokat és egyre sűrűben keresnek meg felvételi felkészítéssel a Kisképzőbe, vagy más művészeti intézményekbe.
A sport szeretete gyermekkorom óta elkísér. Atlétika volt a bevezető, utána a vívás volt a fő sportág amiben próbáltam jeleskedni nagy lelkesedéssel és több-kevesebb sikerrel. Belekóstoltam a görkorcsolyázásba és mai napig rendszeresen biciklizek. A lovaglással testközelből 2006-ban találkoztam először és annyira megfogott ennek a sportnak a komplexitása, hogy azonnal és végérvényesen beleszerettem. Ez vezetett oda, hogy sportoktató szakvizsgát tettem lovasoktató szakon. Az Apátkúti Erdei Általános Iskolában testnevelést tanítok a felsősöknek, a pénteki projektnapokon pedig környezet és kézműves kultúrát az alsó tagozatban.
Emlékszem iskolás korom tornaóráira és a későbbi katonás edzésekre a különböző sportokban, amiket választottam. Ha nincs bennem a játszani akarás, akkor hamar feladtam volna. A mindennapi tornaórákba belecsempészem a játékot, hogy ne a megfelelés és a teljesítménykényszer legyen a jellemző ezekre az alkalmakra, hanem legyen kaland és élvezet is bennük. A célom nem az, hogy élsportolókat neveljek, hanem a mindennapi mozgás, a „padban ülős” tantárgyak mellett előbukkanó, felesleges energiák levezetése és a koncentrációhoz szükséges kreatív energiák felszabadítása a gyerekekben. Hiszek a megbeszélés, a közös megegyezés hatékonyságában. A tantervet is könnyebb teljesíteni, ha előre megbeszéljük a tanulóimmal, hogy mi fog következni és kérem a közreműködésüket ebben. Külön boldogság, amikor az általam is űzött sportokkal kapcsolatban van kérdésük, legyen az vívás vagy lovaglás.
Képzőművészként a pénteki projektnapokon vezetem be az alsó tagozatosokat a környezet és kézműves kultúra titkaiba a Kanyar-Go Alapfokú Művészeti Iskola közreműködésével. Szeretek a barátjukként, nagy testvérükként tanácsot adni egy-egy szerszám használatakor, vagy vizuális elképzelésük megvalósításakor. Ahogyan a testnevelésben is, a vizuális nevelésben még inkább fontos a játék és a játszani tudás. Sokszor konkrét tervvel indulok el az iskolába, de már az első tíz percben megváltozik a tervezett koncepció és átalakul azzá a témává, amivel az osztályterembe belépve megrohamoznak a gyerekek.
Inspiráló és öröm ilyen tantestületben, ezekkel a kollégákkal és ebben az iskolában, ezekkel a gyerekekkel dolgozni, tanítani.
1990-ben érettségiztem mint fényszedő, a Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközépiskolába. 1992-ben végeztem, mint nyomdai fotós ugyanott. 2006-ban diplomáztam andragógusként az ELTE PPK művelődésszervező szakán. 2018-ban végeztem sportoktatóként az OKTÁV Továbbképző Központ esztergomi szakán, lovassportokra specializálódva.
Szabados Ákos – Iskolatitkár
Iskolatitkárként célom, hogy folyamatosan segítsem a kollégák munkáját, rendben tartsam az adminisztrációt és hozzájáruljak az iskola közösségi és fizikai környezetének építéséhez. Örömmel teszem ezt annak tudatában, hogy olyan helyen dolgozhatok, ahol a gyerekek egész nap jól érzi magukat a tanulás mellett.
Borzné Hidasi Gabriella – Tanító
Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban érettségiztem. Utána az Esztergomi Tanítóképző Főiskola nappali tanítói tagozatán ének szakkollégiumi képzésre jelentkeztem. Tanítói diplomámat 1987-ben kaptam meg. 2000-ben letettem a német középfokú „C” típusú nyelvvizsgát. 2017-ben megszereztem a pedagógus II. minősítést.
A Főiskola elvégzését követően esztergomi, állami iskolákban tanítottam 35 évig, mielőtt felvételt nyertem az Apátkúti Erdei Általános Iskolába. Kezdettől fogva fontosnak tartottam és szívügyemmé vált a magyar nyelv helyességének, helyesírásának, szövegértésének az előtérbe helyezése, oktatása. Nagy lelkesedéssel tanítom továbbá a történelmi olvasmányokat, hiszen ez segítheti majd a gyermekeknek a történelem tantárgy tanulását is.
Pedagógiai munkám során úgy érzem, hogy egyik fő célom a rohanó világ „lelassítása”. A művészetek (rajz, ének) segítségével arra szeretném rávezetni a gyerekeket, hogy ezek teszik széppé és értékesebbé mindennapjainkat, felgyorsult életünket.
Másik kiemelten fontos pedagógiai célom a gyermekek természetszeretetre és környezettudatosságra való nevelése. Erre az Apátkúti Iskola keretei kiváló lehetőséget nyújtanak.
Oktatói tevékenységem mellett – korábbi munkahelyeimen – rendszeres rendezője lettem iskolai kiállításoknak, rajzpályázatok kiírásának és megszervezésének.
Jól érzem magam a kisebb létszámú osztályokban, ahol igazán családias hangulatot lehet kialakítani, és könnyebb megteremteni a testi-lelki fejlődéshez szükséges szoros tanár-diák viszonyt. Fontosnak tartom, hogy a szülőkkel is mindig jó kapcsolatot alakítsak ki, mert ez nagy segítséget nyújt a gyermekek képességeinek kibontakoztatásában.
Bíróné Mészáros Melinda – Matematika tanár
„A nevelő feladata olyan választási szabadságot adni a gyereknek, hogy bárhogyan is választ, igazán matematikát tanuljon.” Dienes Zoltán Pál
Szeretetteljes, tudásra nyitott környezetet teremtve meglátni a matematika szépségét. Az Apátkúti Iskola diákjaival így fedezzük fel együtt a matematika területeit.
Mitrik Dóra – PR manager
Ha szülőként egy oktatási intézményre gondolunk, nagy eséllyel nem egy PR manager jut eszünkbe első körben… Pedig ez a szerepkör is, mint az összes többi az iskolában, a gyerek-szülő párosért van elsősorban.
Szülőként tudom milyen nehéz felelős döntéseket meghozni, akár már a fogantatástól kezdve. Az iskolaválasztás is egy ilyen mérföldkő, ahol egyszerre kell az eszünkre és a megérzéseinkre hallgatni. PR managerként az egyik fő célomnak tekintem, hogy az érdeklődő családokat elegendő információval és benyomással lássuk el, támaszt nyújtsunk e kérdésekkel és kételyekkel teli időszakban.
Szakmailag külön örömmel tölt el, hogy az iskola értékeit nemcsak közvetítem és képviselem, hanem teljes mértékben azonosulni is tudok velük.
Zsigmond Andrea – Pedagógiai asszisztens, szociológus
Végzettségem szerint szociológus, grafológus és pedagógiai asszisztens vagyok. Az Apátkúti Suliban pedagógiai asszisztensként az én dolgom az, hogy segítsem a pedagógusokat, a gyerekeket. A segítség sokféle lehet, és ez az, amit ebben a munkában legjobban szeretek: hogy a tevékenységemmel sokféleképpen hozzájárulhatok az iskolai tevékenységekhez. Például, a tanórákon a gyerekeknek, ha valaki kicsit lemarad, több magyarázatra van szüksége; vagy a pedagógusnak, ha valamivel a keze alá tudok dolgozni; az udvaron, amikor vigyázok a diákokra és akkor is, amikor kísérem őket a projektnapokon.
Bármilyen kérdéssel, kéréssel, problémával fordulhatnak hozzám, örömmel segítek.
Ami számomra a legfontosabb a munkám során, hogy a gyerekek megtanulják elfogadni egymást, megérteni a többiek gondolkodását, együttműködni ha arra van szükség. Megtanítani nekik, (megértetni velük), mennyire fontos, hogy tudjanak csapatban, közösségben gondolkodni, létezni és dolgozni. Hogy minél könnyebb legyen számukra a beilleszkedés és kiegyensúlyozottan, vidáman és hatékonyan tudják kihasználni az iskolában töltött idejüket.
Mintál Borbála – Tanító
Majdnem húsz éve dolgozom tanítóként, és elhivatott pedagógusként vallom, hogy a tanítás nem csupán tudás átadását jelenti, hanem a szeretet, az elfogadás és az inspiráció közvetítését is. Szakmám egyben hivatásom, és minden nap arra törekszem, hogy a rám bízott gyermekeket olyan élményekkel és értékekkel gazdagítsam, amelyek segítik őket boldog, kiegyensúlyozott és magabiztos felnőttekké válni.
Szakmai fejlődésem érdekében elvégeztem az ELTE PPK neveléstudományi mesterszakát, ahol a koragyermekkor pedagógiája volt a szakirányom. Úgy vélem, hogy a mai "digitális generáció" új távlatokat és kihívásokat hoz az oktatásban, amelyek folyamatos tanulást és alkalmazkodást kívánnak a pedagógusoktól. Ezért kiemelten fontos számomra, hogy naprakész tudással és modern pedagógiai módszerekkel támogassam a gyerekeket fejlődésük útján.
Az alternatív pedagógiák iránti érdeklődésem 2019-ben mélyült el, amikor részt vettem a Szabad Iskolákért Alapítvány továbbképzésén. Itt olyan módszereket sajátítottam el, amelyekkel személyre szabottan, a gyermekek egyéni igényeit figyelembe véve tudom őket segíteni. Fontos számomra, hogy a tanulás biztonságos és támogató közegben történjen, ahol a gyerekek bátran gondolkodhatnak, kipróbálhatják magukat, hibázhatnak, és fejlődhetnek.
O. Nagyné Corsei Gréta – Angol szakos tanító és alapozó mozgásfejlesztő
2001-ben végeztem a nagyváradi egyetemen, és szakmai pályafutásom kezdetén úgy éreztem, nagyobb szolgálatot tennék az oktatás és az élet terén, ha először olyan gyermekekkel foglalkoznék, akik az élet nehezebb oldalán élnek, sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben, mint az egészséges, „ép” társaik: így kerültem a fogyatékkal élők világába.
Nagy kihívás volt ez a számomra, hiszen egy teljesen új szakmába csöppentem, viszont rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem (pl. a különleges bánásmód, a differenciálás, empátia és nagyobb odafigyelés/másikra hangolódás), amiket később az általános iskolában is kamatoztathattam.
„Valljuk, hogy a tanár nem mindentudó, ő egy a források közül, aki hiteles személyiségével, elfogadásával – önmagát is képviselve – olyan megértő, szeretetteljes légkört teremt, amelyben a tanulók kibontakoztathatják a bennük rejlő képességeket.” – részlet iskolánk pedagógiai programjából.
„A hitelesség azt jelenti, hogy az általa átélt érzéseket tudatossá teszi, és ha a helyzet erre megfelelő, akkor közölni is tudja őket.” (C. Rogers)
Rogers a feltétel nélküli pozitív elfogadást tekinti a változás kulcsának. Nem technikákban hisz, hanem magában a kapcsolatban. Ez hozza létre a terápia (és a tanítás) gyógyító hatását. Ezen elvek alapján igyekszem majd tanítani és „együtt lenni” a gyermekekkel. Bízom és reménykedem egy szoros együttműködésben a szülőkkel is, és így minden akadályt könnyedén át tudunk majd hidalni.
Pohl Szilvia – Pedagógiai asszisztens
Hiszem, hogy a mai kor egyik legfontosabb feladata a közösségteremtés, az egymáshoz kapcsolódás, az egymásra figyelés. Egy erős összetartó közösség alapja az elfogadás, illetve a kölcsönös tisztelet. Együtt minden könnyebb. Igyekszem a gyerekeket is arra ösztönözni, hogy támogassuk egymást a mindennapok során, és együttműködéssel érjük el közös céljainkat. A közösségi élmények, az örömteli vidám együttlét az alapja is egyben a boldogabb életnek. Azt gondolom, hogy a tanulás csakis ilyen színtéren tud stressz és szorongás nélkül a leghatékonyabban megvalósulni. Szintén hiszem, hogy a természettel való kapcsolódás segíti a gyermekek mentális egészségének megőrzését, és nem utolsó sorban számos hasznos ismeret megszerzésére ad lehetőséget, jelenlétünk, megfigyeléseink által.
Kapcsolat
Kérdésekkel vagy érdeklődéssel forduljanak hozzánk bizalommal! Az alábbi elérhetőségeken kereshetnek minket:
Cím: 2025 Visegrád, Apátkúti völgy 03/157.hrsz.
GPS: 2025 Visegrád, Mátyás király utca 96.
Beiskolázással kapcsolatos érdeklődés
E-mail: beiskolazas@apatkutisuli.hu
Telefonszám: +36 20 281 2542
Nyitott pozíciókkal kapcsolatos érdeklődés
E-mail: karrier@apatkutisuli.hu
Telefonszám: +36 70 381 8126
Egyéb kérdésekkel kapcsolatos érdeklődés
E-mail: info@apatkutisuli.hu
Telefonszám: +36 26 376 998


